Az utóbbi időben Nyugat-Európa prominens politikusai lépten-nyomon, emlegetik Izrael esetleges EU-tagságát. A törekvés fő szekértolói, a származásilag is érintett Sarkozy, az általa elkövetett bűncselekményektől egyre inkább fojtogatott, és ebből a helyzetből a legerősebb lobbi segítségével kikecmeregni szándékozó Berlusconi, a karrierista Solana és Németország állandó, rossz lelkiismeretét megtestesítő Angela Merkel. A kérdésnek nyilván Magyarországon is több támogatója akad, gondolunk itt elsősorban a már elhalt SzDSz-re, mely az izraeli érdekeket erősebben képviseli, mint a hazaiakat, az MSzP-re, vagy az izraeli Likud itthoni testvérpártjára, a Fideszre. A kérdésben egyébként a közelmúltban az EP-ben felszólalt Balczó Zoltán, a JOBBIK képviselője és leszögezte, Izraelnek és Törökországnak nincs helye az EU-ban.

Megvannak az érdekkörei a pártoknak, a politikusoknak is. Amíg egy-egy politikus időnként felszólal, addig nincs is semmi gond. Az emberek vagy hisznek nekik, vagy lehülyézik őket. A probléma ott kezdődik, amikor minden felhasználható fórumon elindul a kampány az emberek véleményének átformálására. A közelmúltban találtam egy írást a Múlt-Kor történelmi portálon. Az oldal, melyet az NKA és az OKM is támogat, a maga nemében, a történelmi ismeretterjesztés területén feltehetőleg a legnépszerűbbek közé tartozik, a szerkesztőbizottságában elismert szakemberek foglalnak helyet.

A cikk címe Minoszi várost találtak Izraelben. Aranyos kis ismeretterjesztő iromány, melyből kiderül, hogy a település feltárását már 1986-ban elkezdték, tehát nem egy nagy újdonság a kutatások újrakezdése ellenére sem. Ami viszont elgondolkodtatott, az ásatás vezetőjének, Dr. Asszaf Jaszur-Landaunak egy megnyilatkozása volt: „Ez a kulturális sokszínűség a városvezetés tudatos döntése (sic!) volt, hogy összekapcsolják a mediterrán kultúrát a sajátjukéval, ne pedig adoptálják a szíriai és a mezopotámiai művészet jegyeit, mint ahogy más városok tették Kánaán területén. A kánaániak keleten éltek, de európaiként (sic!) akartak viselkedni.”

És ilyenkor a tisztelt tudós társadalom hallgat. Nem ír húsz akadémikus és negyven professor emeritus, egyetemi tanár nyílt levelet Dr. Landaunak, hogy „kedves uram, ekkora blődséget nem lehet ám leírni, de még csak nyilatkozni sem”. Nem cincálják darabokra farizeusi módon Landau nyilatkozatát, nem firtatják tudósi kvalitásait, de még csak azt sem kezdik róla terjeszteni, hogy veri a kutyáját vagy a feleségét, hogy emberileg lehetetlenítsék el. Az, hogy Izrael őslakói európaiként akartak viselkedni Kr. e. 2000-1550-ben teljesen lecsapta nálam a biztosítékot. Ízlelgessük csak! Európaiként, mielőtt még létrejött volna Európa? Hmm, ezek akkor is előttünk jártak!?

Sokan erre biztosan azt mondják, mit beszél ’ez’, a kontinensek ekkor már rég a mai helyükre vándoroltak. Európa is ott volt. Ez így van, de Európáról több értelemben is beszélhetünk. A két fő nézőpontnak a földrajzi és a történelmi-kulturális Európa-felfogás tekinthető. A földrajzi Európa-fogalom önmagában értelmetlen lenne (Európa Ázsia egy nagyobbacska félszigete) a kulturális tényező nélkül, mutatja ezt az is, hogy keleti határának tekintett vonal mennyit vándorolt kelet felé a történelem folyamán, amíg a mai - Ural, Ural-folyó, Kaszpi-tenger, Kaukázus - vonalát elérte. Ez is elég szubjektív, mesterséges, nem igazi választóvonal. Ami viszont bizonyos, földrajzilag Izrael soha nem volt, és nem is lesz Európa része.

A földet először a Kr. e. 1. században Strabón próbálta földrészekre osztani a Geógraphika c. művében, meg is nevezte Európát, Ázsiát és Libyát. Európa mégis inkább kulturális fogalom, mely az antik mediterrán kultúra és a zömmel romanizált kelta ’ős’lakosság, valamint a beáramló germán népek és kultúrájuk összeolvadásával, a kereszténység égisze alatt jött létre a nyugat-római birodalom összeomlása után, a korai középkorban, és indult Ázsiától már markánsan különböző fejlődési útjára.

Még a nyugati területektől az 1054-es egyházszakadással úgy tűnt, végleg eltávolodott kelet-európai perifériák, Dimitri Obolensky szavaival élve „bizánci nemzetközösség” sem tekinthető évszázadokon keresztül Európa részének. A keleti területek nem mentek keresztül a nyugati világban lezajlott nagy történelmi, kulturális és művészeti korszakokon, nem volt feudalizmus, romanika, gótika, reneszánsz, humanizmus, reformáció stb. A sok változatban ismert mondás szerint Európa addig tart, ameddig vannak katolikus katedrálisok. Ez Finnország a Balti országok, Lengyelország, a történelmi Magyarország és Horvátország keleti határát jelenti.

A keleti területek nyugathoz való kulturális reintegrációját Nagy Péter kezdeményezte a 17. század végén, és ez nagyrészt meg is valósult a 20. századra. Az újabb kulturális irányzatok már ezeket a részeket is érintették. Hogy néhány példát említsünk, akik kétség kívül az európai kultúra élvonalába tartoznak: Gogol, Dosztojevszkij, Csehov, Bulgakov, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Eliade, Cioran.

Izraelita szimpatizánsok

Azért, mert európai területeken már a római időktől kezdve saját közösségükbe önként bezárkózva éltek zsidók, még nem váltak európaiakká, és azért, mert valahová esetleg európainak nevezhető emberek kivándorolnak, a terület még nem lesz európai, lásd Amerika példáját. Képzeljük el a lehető legrosszabbat, Izrael uniós tagsága esetén a közös védelmi politika jegyében magyar honvédek harcolnak a zsidó állam határainak megtartásáért a parittyás arab fiúk ellen, és így az EU a végső, elkeseredett tehetetlenségükben a terrorizmus egyetlen lehetősége felé fordult arabok egyik fő célpontjává válik, méghozzá jogosan. Budapesten is rendszeressé válnak a terrortámadások. Kell ez nekünk?


Weress Marcell
VasiHazafi.hu