Kracival, a White Wolves vezetőjével készített interjú végéhez értünk (sajnos). Azért még kifejti a véleményét a lehetséges kaposvári Nobel-díjról, a kiivott kocsmakészletről, a horvát gulyás leves megkérdőjelezhető minőségéről és sok másról.
Az interjú első része itt, a második része itt olvasható.

---

VasiHazafi: Miért alakult úgy, hogy az ultráknak saját öltözetük legyen? Ez egyfajta egyenruha?

Kraci: Munkában mindenki úgy jár, ahogy a munkaköre elvárja, a tanár, üzletember, könyvtáros elegánsan, a fizikai munkás munkásruhában, az egészségügyi dolgozó köpenyben, stb. Nyilván a meccs az a szabadidő, amikor a többség csoportholmikat visel. Sálat gyakorlatilag évente készítünk, pólóból is számos generáció kijött, pulóverből is már több látott napvilágot, de készült sapka, felvarró, gyakorlatilag minden. Nyilván az egységes megjelenés erősíti a közösségi érzést, ezért fontosnak tartjuk, hogy készüljenek ilyen ruhadarabok. Viszont semmi sem kötelező, mindenki úgy öltözik a meccsen, ahogy tetszik neki, vagy ahogy a pénztárcája megengedi számára. Persze értem a kérdést, vannak márkák, amik gyakrabban tűnnek fel a lelátókon, de nem szeretnék ezeknek reklámot csinálni. Maradjunk annyiban, hogy többre tartok egy kínai piacról felöltözött lelkes, tökös srácot, mint egy olyant, akin ott van félmillió forintnyi márkás holmi, de derogál neki kinyitnia a száját a stadionban. Hiszek a régi mondásban: nem a ruha teszi az embert!

Büszke farkasok

VH: Az öltözéken kívül azért a szurkolásnak egyéb járulékos költségei is vannak?

Kraci: Vannak. Azonban a pénz olyan, mint az idő, arra van, amire nagyon akarjuk, hogy legyen! Ismerek olyan szurkolókat, akik alig esznek, nem hordanak drága ruhákat, nem tartanak fenn autót, nem járnak moziba, diszkóba, viszont arra mérget vehetsz, hogy ahol a csapatuk vagy a válogatott játszik, ott feltűnnek, legyen az Bőcs, Izland vagy Málta!

VH: Elég gyakran felhozzák az ügyeletes megmondó-emberek, hogy azért csökken a nézőszám, mert megjelent a kemény mag és ettől félnek az átlag nézők. Szerintem ez a kijelentés a lustaság vagy a zsugoriság leplezésére szolgál. Szerinted?

Kraci: Az emberek azért nem mennek meccsre, mert kényelmesek. Nyilván ezért a vezetők is ludasak, mert van egy-két stadion az országban, ami életveszélyes. A WC-k világháborús állapotokat idéznek, büfé sok helyen nincs, és a legtöbb helyen a biztonsági cégek alkalmazottjai sem a vendégszeretet és a magas kultúra megtestesítői. De ne fogjunk mindent erre, ha igény lenne a meccsekre, a vezetők rá lennének kényszerítve a váltásra. De amíg mi egy idegenbeli meccsre elmegyünk sok ezer forintért, ahol benne van a pakliban, hogy kilencven percen át ömlik a nyakunkba a hideg eső, és kikap a csapat, addig az emberek zöme fizet párezer forintot, és a foteljéből sem kell kiszállni, hogy az összes világsztárt lássa. Christiano Ronaldoval szemben ennek a rétegnek az NB1 legjobbja sem lehet vetélytársa. Ha holnaptól megszűnnének a sport tévék és az Internet, a bajnoki nyitányon tízezrek lennének minden stadionban.

Hogy ne kerüljem ki a kérdés kényesebb felét sem, másfél évtized alatt egy-egy olyan elszigetelt esetről hallottam az egész országban, hogy csoporton kívüli szurkolók keveredtek incidensbe, de ezért a vétkeseket minden esetben elővette a saját csoportja. Olyan ez, mint a betyárbecsület, vagy inkább a katonabecsület. Egy igazi katona a háborúban sem bánt civileket! Persze ha valaki kimegy egy meccsre, és ott kötekedik a szurkolókkal, az vállalja a következményeket, de ez nem csak meccsen, hanem egy szórakozóhelyen, vagy bárhol igaz! Volt már a tábor környékén karon ülő gyerek, én azt mondom, az életben nem lesz olyan biztonságban, mint ott volt!

Székelyföldi leánykák a Rákóczi-sállal

VH: Hogy látod, családi hagyományból jár meccsre a szurkolói kör, vagy a közösség iránti vágy motiválja?

Sok esetben az első, nálunk inkább az utóbbi. Nekünk nagy keresztünk volt, hogy évtizedekig nem volt élvonalbeli csapatunk, így a városban azok a fiatalok, akik alapesetben hozzánk jöttek volna, eljárkáltak Fradi, Újpest, Kispest meccsekre, többnyire azért, mert az édesapjuk is ezeknek a csapatoknak szurkolt. Nagy veszteség ez nekünk, gyakorlatilag a mi táborunk, ami a harminc év körüli korosztály kisiskolásként nőtt bele közösen ebbe az egészbe, így mi vagyunk az első generációs szervezett szurkolói a Rákóczinak. Nehéz elfogadni, hogy egy hetvenezres városban, aminek most már évek óta stabil élvonalbeli csapata van csak második, harmadik számú csapata a helyi csapat a Rákóczi. Több százan mennek a Fradi vagy az Újpest ellen helyiek a vendégszektorba, és ez nagyon sok helyen így van még vidéken. De nem az számít, hogy kik nincsenek mellettünk, hanem az, hogy kik vannak, és azt hiszem, én büszkén beszélhetek a csoportomról!

Hazai pályán a Debrecen ellen

VH: Eltérő társadalmi státuszú emberek tartoznak közétek... Számít a csoportban, hogy ki vagy az életben?

Kraci: Röviden a válasz: nem. Nyilván több forrást, nagyobb kapcsolatrendszert tud a szurkolás mellett is felvonultatni az, aki a hétköznapokban vezető beosztásban dolgozik, mint aki diák, vagy alkalmazott. De nem is ugyanazok az elvárások. Aki harminc évesen nem képes magának akár a semmiből is egzisztenciát teremteni, ott problémák vannak, és nálunk nincsenek ilyen emberek. Ebből, az élettapasztalatból fakadóan az idősebbek viszik a csoport szervezési ügyeit. A fiataloknak is fontos szerepük van, ők készítik és tartják karban a zászlókat, dobokat, készítik a füstöt, és ami a legfontosabb, tanulnak az idősebbektől. Rengeteg olyan eset van, hogy az idősebbek fizetnek egy lelkes gimnazistának vagy egyetemistának belépőt, összedobják a benzint helyette is az autóban, neki csak az a dolga, hogy ott legyen, és teli tüdőből szurkoljon. Aztán amikor ez az illető leállamvizsgázik, munkát és fizetést kap két jegyet vesz a stadionban, egyet magának, egyet pedig egy fiatal tanuló barátjának. Eddig senki nem felejtette el a tartozását a közösségnek, és ezt jó látni!

VH: Ezt nagyon jó hallani, ezek szerint figyeltek az új generációra is?

Kraci: Elsődleges, és nehéz feladat. Nehéz, hisz megszűntek a grundok, alig vannak a fiatalok számára fenntartott szórakozóhelyek, nem annyira mozognak a városban a tinédzserek, mint a mi időnkben. Szerencsére azért van utánpótlás, és érdekes módon egyre több lány is kijár közénk. Az országban általános tendencia, hogy drasztikusan estek vissza a létszámok a tíz évvel korábbihoz képest. Mi azon kevés kivételek közé tartozunk, ahol ez fordítva van, nyilván ebbe az is közrejátszik, hogy az első ligában játszik a csapat, ráadásul otthon lassan egy éve nem találtunk legyőzőre! Az is érdekes, hogy sokan a mostani brigádból huszonévesen, vagy éppen harminc fölött álltak közénk, és meghatározó tagjai a csoportnak. Ők korábban is jártak meccsre, de az ülő szektorba, viszont rájöttek, hogy közöttünk többszörös az élmény!

VH: Milyen a szurkolásotok jellege, gondolva itt főleg a pirotechnikára?

Kraci: Nálunk alapvető, hogy nem foglalkozunk az ellenféllel. Nem mondom, hogy soha nem fordult elő, de nem jellemző, és ez tudatos. Szerencsére vannak saját nótáink, de sok dalunk az „egyetemes ultra folklórból” fakad, azaz más csapat nevével az ország, sőt a világ számos pontján éneklik ezeket a dallamokat. Lehetne több nótánk, bizonyára úgy változatosabb lenne a szurkolásunk. Az alapvető, hogy minimum kilencven percen át szurkolunk. Arra van a félidő, az este, hogy kibeszéljük a látottakat, amíg a pályán játék van, mi sem állunk meg! Amúgy semmi extra, drapik a kerítésen, kiszászlók, nagyzászlók, kétrudasok, lengetősök, dobok. Na és persze piró.

Tűzben ég a lelátó

Ez érdekes kérdés, a stadionokban látható pirotechnikai eszközök normál használat mellett teljesen biztonságosak, épp ezért a kereskedelmi forgalomban kaphatóak. Eddig kétszer láttam veszélyes felhasználásukat, mind a kétszer a biztonsági szolgálat tagjai akarták ostoba módon eloltani őket. Egy ultra soha nem csinálna akkora felelőtlenséget, mint ők, hogy megpróbáljanak eltaposni egy görögtüzet. Fura ez a helyzet, a piró biztonságos, általában a „semleges” nézőknek is tetszik, mégis az MLSZ tiltja az utóbbi időben a használatát, noha ebben a kérdésben nem harmonizál a jog, azaz törvény nem tiltja, csak egy MLSZ rendelet, ami egy UEFA ajánlásra hivatkozik. Hangsúlyozom: ajánlásra! Mi általában görögtüzet, stroboszkópot, néha vulkánt használunk és persze füstöt. Ez utóbbit a katonaviseltek ködgyertyaként ismerték meg, mi egyszerűen füstnek hívjuk. Ez házilag is előállítható, volt olyan műszaki informatikus hallgató tagunk, aki csak azért vett fel az egyetemen kémia fakultánst, hogy a stadionban minél jobb látványt nyújtsunk, és saját fülemmel hallottam, hogy olyan tizenhat-tizenhét éves srácok, akik korábban bukdácsoltak kémiából komoly szakértelemmel beszélték egymás között a komponensek arányításának, és térfogatuk meghatározásának legoptimálisabb módjait. Ki tudja, talán egyszer egy kémiai Nobel díj is születik a kapu mögött. (nevet)

A REAC elleni évadzáró meccs

VH: Melyik turné volt számodra a legnagyobb élmény?

Kraci: A legnagyobb élmény természetesen legnagyobb ellenfelünk, a pécsiek elleni legendás diadal. Utolsó túra volt, jó idő, a kis távolság ellenére már korán összejöttünk. Szinte mindenki előkerült erre a meccsre, négy nagybusz és számtalan autó tartott Pécsre. Már az úton végig énekeltünk, de nem volt megállás sem a bemelegítés, sem a szünet alatt, pedig a mecsekiek 2-0 –ra vezettek a félidőben. Akkor megkérdeztük, hogy „Rákóczista hol van a szíved?” Ők pedig megmutatták! Vasziljevics büntetője talán életem egyik legszebb pillanata volt, a túlsó kaputól sprintelt hozzánk a címert csókolva, ezzel a góllal pedig 3-2-re megfordítottuk, és megnyertük a meccset! Ez után a PMFC kikapott 1-0-ra Vácon is, ezzel kiesett az NB1-ből, de azt hiszem lélekben már ellenünk elvesztették a következő meccset is. Állítom, ha ellenünk nyernek, a szintén kieső Vácot is gólokkal verik. A hazaút Pécsről? Alig 100 kilométer hosszú órák alatt. Volt olyan falu, ahol mindent megittunk a kocsmában, sört, bort, töményt, üdítőt, ásványvizet, majd a kocsmáros be is zárt, mert szó szerint nem volt mit eladnia! Akkor jött oda hozzánk pár helyi fiatal, hogy szégyelljük magunkat, mert nekünk ez csak egy megálló volt, de nekik a szombat esti program! Szót se többet, jöttek velünk ők is tovább! Másnap reggel 10-kor még csoportok énekeltek szerte a városban a Nemzeti Sportot lobogtatva, ahol a hazaiak kapusa a képen a könnyeit törölgette egy PMFC sállal. Azt hiszem, aki ott volt azon a meccsen, legyen az játékos, szurkoló, edző vagy vezető, senki sem fogja soha elfelejteni azt a csodálatos estét, amíg él! Bizonyosan a pécsiek sem!

VH: A pécsieket ki nem állhatom, nálam a Commandantéval elvágták magukat. Kommunista brigád. Nemzetközi megjelenésetek volt?

Kraci: Mindenre a korona egy nemzetközi kupameccs lenne, akár Kazahsztánba is elmennénk a Rákócziért! Sajnos azonban erre a klub lehetőségeit ismerve szinte semmi esély. Azonban számos barátságos meccsen jártunk már a határon túl is. Számomra a legemlékezetesebb egy varazsdi turné volt. Két autóval indultunk el kilencen már kora reggel, és bár a meccs csak este hatkor volt, már dél körül odaértünk az impozáns varazsdi stadionhoz. El akartunk menni városnézésre, de a többség úgy döntött, hogy a nagy melegben igyunk meg egy sört a stadion mellett. Épp volt is egy kerthelyiség közvetlen a parkoló mellett, ahol egy pavilonban épp sört csapoltak, és három-négy srác poharazott. Gondoltuk ez jó lesz, de a pavilonhoz érve a vér is meghűlt az ereinkben, a pult túlsó felén, amit a tujáktól nem láttunk, mintegy százötven-kétszáz helyi szurkoló mulatozott éppen. Mire kértünk egy kört, addigra már vagy százan jöttek előre megnézni minket, aztán a csapos elővett egy félméteres bozótvágó kést. Néhányan valami horvát indulóba fogtak, amiből csak annyit értettünk, hogy „magyari” meg „rezervátum” amiből nem sok jóra számíthattunk. Próbálva elővenni minden lélekjelenlétünk ketten odamentünk ismét a pulthoz, egy újabb kört kértünk, majd angolul megkérdeztük, hogy ők e a White Stones szurkolói csoport tagjai? Szerencsére a vezetőjüknek szimpatikusak voltunk, és elmesélte, hogy nem is a meccs miatt jöttek össze, hanem pont öt évvel azelőtt halt meg tragikusan fiatalon autóbalesetben a klub elnöke, akit nagyon szerettek a szurkolók, és a halála évfordulóján minden évben focitornát szerveznek a tiszteletére. Volt egy szűk réteg, akik csalódottak voltak, hogy elmaradt a „magyar-verés” azonban a legtöbb horvát érdeklődő és barátkozó volt. Végül még gulyással is megkínáltak minket, szabadkozva, hogy ez nyomásba sem érhet az igazi magyar gulyásnak, és külön embert szalasztottak el, hogy hozzon nekünk erős paprikát. Mi végigszurkoltuk a meccset, amit meg is nyertünk, ők csak öt percre jöttek be, megdörrentek a „mihez tartást végett”, majd visszamentek szórakozni. A meccs után persze annyi búcsúitalt kellett meginnunk, hogy a kilométeres sor ellenére a határon a mogorva határőrök válogatott szitkok közepette engedték át soron kívül, vizsgálat nélkül a két „éneklő autót”, hogy megőrizzék a határátkelő komolyságát.

VH: A veled történt beszélgetésben elég rendesen kiveséztük az ultra szurkolás témát. Gondolom valami frappáns búcsúval készültél?

Kraci: Nos Igen. Az egészhez végszóként álljon itt a 2007-es WW DVD ajánló szövegéből egy idézet:

„Ami ebben a filmben látható, sokak szemében örültség vagy hülyeség. De legbelül mindenki ilyen akar lenni. Hiszen együtt vagyunk, a csapatért, egymásért, és hogy jól érezzük magunkat. És egyébként is…
...mi mást csinálnál szombaton?"

VH: A mi szemünkben nem hülyeség. További jó turnékat és sok sört!


Ifjabb Zentai
VasiHazafi.hu