Wéber Attila: Köszönjük a gratulációt és köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek a szavazataikkal! Kijavítanálak, mert 1 évvel korábban csatlakoztam a zenekarhoz! 1999. szeptember 23-án volt az első koncertem Kaposváron, tavaly ünnepeltük a tizedik évfordulót.

VH: Bocs, jövök egy sörrel! 

WA: Nagyon szép emlékeim és élményeim vannak, hiszen azóta több, mint 500 koncertünk volt, soktízezer kilóméter utazással és közben 11 lemezt és 2 DVD-t is készítettünk, amik nagyon sikeresek lettek! Rengeteg embert ismertem meg és nagyon sok barátság köttetett, amit mind a zenekarnak köszönhetek!

VH: Az Ossian is, mint oly sok más zenekar a 90-es években újra alakult, Paksi Endrét leszámítva, egy teljesen új csapattal jelentkezett az együttes. Magyarországon sok banda próbálkozott ezzel, de igazán csak nektek sikerült kilépni az elődök árnyékából. Minek köszönhető ez a siker véleményed szerint?

WA: Sokan kérdezik, hogy mi az Ossian sikerének a titka, de mi sem tudjuk megmondani a receptet, csak tesszük a dolgunkat, önmagunkat adjuk! Ez a zenekar nem játszik szerepet, nem a divat diktál minket, hanem a mindenkori emberi dolgoknak és érzéseknek adunk hangot. Nem vagyunk karrieristák, hanem csak egy baráti társaság, akik szeretnek zenélni!

Az elszakított Székelyföld szívében

VH: A 2005-ben megjelent Szabadság fantomja című albumon, több dalban Trianon során igazságtalanul elcsatolt területeken élőkhöz „szóltok”, s egy Wass Albert vers is feldolgozásra került. A zenekar egyre többet turnézik a gúnyhatáron túl is. Sokan csodálkoztak ezeken a dalokon (én speciel nem!), de valójában mi inspirálta az említett dalok szövegét? Nálatok is ennyire kiverte a biztosítékot a 2004-es szégyenteljes népszavazás? Másik kérdésem pedig az lenne, hogy milyenek a visszajelzések, a fogadtatás az elcsatolt részeken, mind lemezeladásban és koncerteken egyaránt?

WA: Nálunk is kiverte a biztosítékot, hogy a hazug médiakampány milyen agymosást végzett az embereken. Ez a népbutító nemzetrombolás sajnos azóta is zajlik és ez bennünket is felháborít! Aki átlát a szitán, az ne menjen el szó nélkül, mert önmagát és társait rúgja hátba. Minden évben örömmel megyünk a Felvidékre, Erdélybe és a Vajdaságba, mert mindig szeretet teljes a fogadtatás és úgy érezzük, hogy sokkal erősebb a nemzettudat és az összetartás.

VH: „Ez az igazság pillanata. Nagyon-nagyon szeretjük egymást, de néha nagyon össze tudunk kapni, de azért mindig megtaláljuk a közös nevezőt.” Gondolom, tudod, kitől származik az idézet: Paksi Endre mondta Rád utalva, a jubileumi 20 éves koncerten, melyről CD is megjelent. Ezt mennyire kell komolyan venni?

WA: Mindketten szív-lélek emberek vagyunk, az érzelmeink irányítanak bennünket! Emiatt sokszor erőteljesebben és szókimondóbban fogalmazunk és reagálunk egymás hülyeségeire, de a sok év alatt már összecsiszolódtunk és nagyon jó baráti és munkakapcsolatban vagyunk.

"...fenn a színpadon, nagyon jó..." (P. Mobil)

VH: Rengeteg a feltörekvő zenekar, amelyek lehet, hogy épp a Ti zenéteken nőttek fel. Figyelemmel kíséritek az új zenekarok fejlődéseit?

Igen! Nagyon sok tehetséges zenekar és zenész van! Minden évben megismerünk újakat, mert sokat játszunk országszerte és mi is lehetőséget adunk a fellépésekre a turnékon és a Petőfi csarnoki koncerteken is.

VH: Sok fiatal, szinte gyerek példaképei vagytok, s a helyetekbe vágynak. Milyen érzés ezt a szerepet betölteni? Valóban olyan kiváltságos dolog rock zenésznek lenni ma, léteznek ennek a műfajnak is nehéz pillanatai, vagy valóban ez a Világ legjobb szakmája?

WA: Minden szakmának megvan a szépsége és a nehézsége. Gyermekként én is erről álmodoztam, de nem a rock életvitel miatt, hanem elsősorban a zene miatt. Sokan ezt hajlamosak összetéveszteni és nem a gyakorlásra, hanem a mulatozásra fektetik a hangsúlyt. Na azokból nem lesz semmi! Sok éves munka és kitartás kell ehhez is, nem adják ingyen! Aki eljut a színpadig és sikeres lesz, annak nagy felelőssége van, mert a sikert könnyebb megszerezni, mint megtartani és lefelé mindig gyorsabb az út, mint felfelé!

Családapa extázisban (Jászboldogháza)

VH: Most jöjjön egy-két kérdés Wéber Attiláról magáról az emberről. Még nagyon-nagyon régen a 2000-es évek elején beszélgettünk a móri motoros találkozón (mára már a találkozó is megszűnt). Akkor említetted, hogy komoly sportmúlttal rendelkezel. Én emlékszem erre, de megosztanád az olvasókkal is?

WA: Megtisztelsz, hogy emlékszel, köszönöm! Tizenéves koromban ('78-'82-ig) aktívan sportoltam. A KSI (Központi Sportiskola) színeiben kerékpároztam. Kétszer voltam országos bajnok és többször Budapest bajnok. Az edzőm, akit nagyon szerettem és tiszteltem, sajnos otthagyta az egyesületet és egy olyan csapathoz igazolt át, akiket én nem szerettem. Ez elvette a kedvemet és nem folytattam tovább a versenyzést. Közben a zene is elcsábított, most már nem bánom!

VH: Miért pont a zenélést választottad, akkor nem tűnhetett éppen biztos pontnak egy rock zenekar?

WA: Nem is volt az. A baráti körömben mindenki rockzenét hallgatott, nagyrészt így is lettünk barátok. Aztán kitaláltuk, hogy csináljunk zenekart, de zenélni egyikünk sem tudott, úgyhogy a tanulás évei következtek. Pár év gyakorolgatás után szép és emlékezetes sikereket értünk el a Sámán zenekarral! Endrét is akkor ismertem meg, sokat koncerteztünk együtt a szintén akkor induló Ossian-nal '86-'87-ben!

VH: Boldog családapa vagy, nem a sok rock zenész által választott kicsapongó életformát éled. Számodra mit jelent a családi kötelék, és hogy látod a mai Magyarországon ezt a kérdést?

WA: Mint az előzőekben említettem, engem nem a rock élet vonzott, hanem a zene és a hangszerek! Persze én sem vagyok szentéletű, mert szeretek inni és bulizgatni, de nem szélsőséges, kicsapongó módon. Szeretetteljes családban nőttem fel, eszerint is élek! Ez nagyon fontos a számomra. A kedvesemmel most voltunk 20 éves házasok, a leányunk 19 éves. Manapság sajnos nem túl rózsás a helyzet, mert elanyagiasodott a világ, az emberek túlhajszoltak, emiatt sok a válás és csonka családban, odafigyelés és szeretet nélkül nőnek fel a gyerekek. A fiatalok is inkább a pénzt hajtják és sajnos nem gondolkodnak családalapításon.

A délvidéki Zentán

VH: Egy drasztikus kérdés. Ha azt mondanák, hogy holnap le kell tenned a gitárt, mi hiányozna a legjobban?

WA: A zene, a zenésztársak, a közönség, a színpad hangulata, a hangerő, az utazás hangulata, a hangszer érzete-megszólaltatása és minden, ami evvel jár!

VH: Köszönjük az őszinte válaszokat, remélem, hogy egy motoros bulin újra találkozunk! Minden jót!

Örökmozgó
VasiHazafi.hu