VasiHazafi.hu: Milyen indíttatásból hoztátok létre ezt a haditábort? Eltérő életkorúak, foglalkozásúak vagytok.

Drákó: Mindannyian hadi-hagyományőrzéssel foglalkozunk, s az év legnagyobb részében erre csak hétvégeken tudunk kellő időt szakítani. Márpedig ha valamiben szeretnél egyre  magasabb szintre lépni, vagy ugrásszerű előrelépést produkálni, ahhoz ennél nagyobb intenzitásra van szükség. Kellenek olyan időszakok, amikor teljesen az adott dolognak szenteled magad, minden mást félretéve. A haditábor egy ilyen időszak vagy alkalom.

„Az ember olyanhoz fordul, ami mindig is körbevette”

Lajos: Ez egy hosszabb folyamat vége. Az ember megismerkedik a társaival, felébred benne egy elhatározás, ami a mai világban nem igazán megvalósítható. Elmehetsz küzdősportokra, de azoknak nincsen szellemiségük. Az ember olyanhoz fordul, ami mindig is körbevette, csak nem tudatosult. Ez a hadi hagyományőrzés és ennek megélése a mai civilizációban szinte lehetetlen, mi mégis felelevenítjük.

Zagur: Én ennél sokkal egyszerűbben fogalmaznám meg. A cél a harcosi erények fejlesztése, erő, kitartás, technikai tudás magasabb szintre emelése.

VH: Erre a korra legkevésbé mondható, hogy civilizált lenne.

Lajos: Ahogy egyre inkább visszamegyünk a történelemben és megismerjük annak tárgyi és szellemi kultúráját, megállapíthatjuk, hogy ez egy barbár világ azokhoz képest. Minél jobban megyünk vissza az időben, annál tisztább világot kapunk. Akik itt ülünk ennél az asztalnál, ezt a világot nem szeretjük, csak beleszülettünk, sokszor nem tudunk mit tenni, de legalább harcolunk ellene a magunk módszereivel.

VH: Felfogható a hadi tábor egyfajta csapatépítő tréningnek? A modern kor hadseregeiben kifinomult pszichológiai módszerekkel erősítik a csapatok egységét.

Drákó: A csapatépítés a haditábornak egyfajta pozitív hozadéka, nem pedig direkt célkitűzése, mint egy vállalati tréning esetében. A kialakuló bajtársiasság, vagy összekovácsolódás nem beépített pszichológiai fogások miatt alakul ki, ha kialakul, mi ilyen szituációkra direktbe nem játszunk rá. A közösen megélt élményeknek az együttes erőfeszítéseknek ez bizonyos fokig természetes velejárója. Közösen töltünk el időt, s valami a mélyben megmozdul bennünk egymás irányába.

Nomád fekhely a jurtában

Lajos: Ez belső dolog, nem csapatépítés, mert a csapat megvan. Csapat szabja-fenésnek nevezném inkább. Csapatot ott kell építeni, ahol nincs semmi, itt amit az emberek hoznak magukkal generálja a közös hullámhosszt, nem külső kényszerítő erők hatására kovácsolódunk össze.

Zagur: A közös ügy: a hagyományőrzés hozott össze minket, ennek okán találkoztunk, sokat dolgoztunk ezért. A valódi élet képes a fent említett összekovácsolódásra.

Nomád vájling és népi dézsa

VH: Kaszás Ákos a vele készített interjúban a tradicionális társadalom feloldódásának okaként a reneszánszot nevezte meg. Szerintetek is?

Drákó: Ez inkább egy folyamat, sokkal korábbi kezdettel. Nem lehet azt mondani, hogy na ez volt az a pont, amikor egyszer csak minden elromlott. De természetesen vannak jelentősebb mérföldkövei a romlásnak, ilyen a reneszánsz, és ilyen az ipari forradalom is. A feudalizmus utáni új társadalmi szerkezetek eltántorítják az embert Istentől, aki végső soron a tradicionális társadalom alapja.

Az ősmagyar visszacsapó íj

VH: Miért gyorsult ez fel a XX. Században? Ortega Y Gasset szerint a tömegek fellázadtak, kiszabadultak a karámból, törtek zúztak jelképesen és a valóságban is.

Drákó: Mert ekkorra érnek be a romlás virágai. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezek a forradalmain alacsonyrendűen elképzelt eszmék forgatják fel a tradicionális társadalmak maradványait. Ezt nevezik szabadságnak, amikor a törvény korlátait ledöntik és mindenki szabadon tombolhat. A rendi társadalmakban az egyén kevesebb úgymond szabadságjoggal rendelkezett, minden tele volt megkötésekkel és tiltásokkal. Ez igaz, csak azt felejtik el hozzáfűzni, hogy ez által a külső szabályozás által egy belső rend is megvalósult az egyén életében. Ma a külső formák sokkal lazábbak, s ez által nagyobb teret engednek az ember ösztöntermészetének. Ez viszont szabadosságot és nem szabadságot jelent. A kettő között lényegi különbség van. A szabadosság az ember alacsonyrendű vágyainak korlátok nélküli kielégítését szolgálja, míg a szabadság és annak vágyása ezzel pont ellentétes, azaz Isten irányába törekvést jelent. Az egyik süllyedés a másik emelkedés.

VH: Visszafordítható ez a folyamat?

Lajos: Nem, csak lassítani lehet.

Zagur: Nagyon mély gyökerű változás kell, ami visszafordíthatja ezt a világot. Én nem látok erre esélyt, de egyre több ember lesz, aki meglátja ennek a régen volt világnak a szép oldalát, nem a sötét középkorra asszociál, hanem egy fénytelibb világra. Ennek a világnak érdemes egy részletét megélni, közelebb kerülni hozzá.

Drákó: Szabadságot szabadosság helyett!

VH: Nem akartál nyilvános tábort, mégis vállaltad a honlapunkon a nyilvános megjelenést és ide is meghívtál minket. Ez nem ellentmondás? Mégis csak szeretnéd, hogy elterjedjen, tehát nem csak az egyén értékszerzése.

Drákó: Ez összetett dolog. Egyrészről úgy gondolom, hogy a VasiHazafit döntően olyan emberek olvassák, akik - feltételezhetően – éppen úgy lázadnak a modern társadalmi formák ellen, mint mi. Nekik szívesen üzenünk arról, hogy na, van ilyen is, hogy hagyományőrző haditábor. Másrészt, egy olyan orgánum irányába egyértelmű a szolidaritásunk, amely hasonlóan fontosnak tartja a haza és a nemzet szeretetét, történelmi múltunk tiszteletét, és egy normálisabb társadalmi rend kiépítését. Azaz hasonlóak a célkitűzéseink, csak esetleg más oldalról közelítünk rá ugyanarra a problémára. A magam részéről kapcsolódási pontokat keresek akár ilyen gesztusokkal is az ún. hagyományőrzők tábora és a nemzeti radikálisok tábora között, hiszen a két csoport főbb céljai, például az erős és ütőképes nemzeti öntudatépítés megegyeznek. Csak amíg az egyik kulturális fesztiválokon térít, addig a másik az utcán hallatja a hangját és így próbál ennek érvényt szerezni.

VH: Köszönjük, hogy itt lehettünk.

ifjabb Zentai
VasiHazafi.hu